Természetesen – itt vannak a legjobbak!

Véget ért a gödöllői V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, amely rekordmagas látogatói számot – több mint 40 ezer főt – ért el a háromnapos programsorozat alatt, mely köszönhető a színes kínálatnak és a verőfényes napsütésnek.

A rendezvénysorozat első, pénteki napja dedikáltan a diákoké volt, mert a szervezők kitűzött célja, hogy a gyerekeket szólítsák meg programjaikkal és őket „oltsák be” a természet szeretetével, természeti kincseink tiszteletével és védelmével. Közel 1400 óvodás, általános iskolás és középiskolás látogatott el a filmvetítésekre, vett részt szemléletformáló és ismeretterjesztő előadásokon és játékos foglalkozásokon.

Ezen a napon a Fesztivál fővédnöke, Áder János köztársasági elnök úr is látogatást tett a rendezvényen és elismerésének adott hangot, miszerint a Fesztivál rövid idő alatt egy komplex természet- és környezetvédelmi programmá nőtte ki magát.

 

Programkavalkád

A hétvége már a családoké volt: kicsik és nagyok körében egyaránt sikert aratott kalandpark, a madárbemutató, a halsimogató, a Vadonleső és a többi környezeti nevelést támogató játékos foglalkozás, a használt autógumikból épült játszótér.

Idén is óriási sikert aratott a Trash Art Magyarország művészeti program hulladékból készült szoborparkja, ahol 21 amatőr és 7 versenyen kívüli alkotás volt látható. A parkban megtekinthető volt Máté Bence természetfotós kiállítása, aki két alkalommal is teltházas előadást tartott.

 

Az év legjobb természetfilmjei

A Fesztivál két filmszemléjére évről évre egyre több filmet neveznek alkotóik. Idén 98 országból 1464 film érkezett, melyek közül a legjobb 146-ot a látogatók is megtekinthették a 6 vetítési helyszín valamelyikén. 2019-es újítás volt a közönségtalálkozóknak helyet adó Novo Café színpad, ahol a filmvetítések után az alkotókkal is találkozhattak az érdeklődők. Az idén 40. évfordulóját ünneplő „Másfélmillió lépés Magyarországon” sorozat és alkotói gárdájára, akik a hazai természetfilmezés ikonjai, rengetegen voltak kíváncsiak.
Az idei fesztiválon a tavalyi évhez képest ötször több külföldi filmes – rendezők, producerek, operatőrök – tették tiszteletüket az eseményen. A szombati Filmszakmai Gálán adták át a két kategória – a Nemzetközi Filmszemle és a Kárpát-medencei Filmszemle – legjobbjainak járó elismeréseket, valamint a különdíjakat.

Európa Kék Szalagját és egyúttal az NMHH díját Mosonyi Szabolcs vehette át Vad Balaton c. munkájáért.

 

A Fesztiválon a természetfilmes szakma hazai és nemzetközi jeles képviselőinek elismerésén túl a következő versenyek, pályázatok eredményhirdetésére is sor került:

  1. Nemzetközi természetfilm fesztivál
  2. Amatőr filmes pályázat
  3. Ember és természet fotópályázat
  4. Légy te a professzor! – Diákoknak meghirdetett makett és szemléltető eszköz verseny
  5. Trash Art Magyarország 2019.

A Trash Art Magyarország pályázat – melynek központi témája a víz – győztese Kollár István – „Mellőznivaló” c. alkotása lett.

Különdíjasok: 

„Kapcsolat” – Aztakeservit Értékőr Egyesület Dunaföldvár

„Arctalan lehet” – Horváth Heléna

„Noé bálnája” – Kovács Bíborka Annabella, Krisztián Bence

 

Jövőre veletek ugyanitt!

Kollár - Mellőznivaló - TrashArt
Kollár - Mellőznivaló - TrashArt
Aztakeservit - Kapcsolat - Trashart
Aztakeservit - Kapcsolat - Trashart
Horváth Heléna - Arctalan lehet - TrashArt
Horváth Heléna - Arctalan lehet - TrashArt
Kovács Bíborka - Noé Bálnája - TrashArt
Kovács Bíborka - Noé Bálnája - TrashArt