Trash Art Magyarország 2018 – Íme az idei legjobb alkotások!

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál záró napján, május 27-én ünnepélyes keretek között kihirdették az idei Trash Art Magyarország program győzteseit. A beérkezett 61 pályaműből 37 mutatkozott be Gödöllőn, a Királyi Kastély parkjában, az Alsóparkban és a Testőrlaktanya épületében.

 

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, mivel idén is rendkívül színvonalas alkotások születtek, átgondolt koncepciókkal, a biodiverzitásra, mint fókusztémára reflektálva. A program megálmodóinak legnagyobb örömére a statikus szobrok mellett interaktív, a látogatókat bevonó és aktivitásra buzdító alkotások is készültek.

 

A Trash Art Magyarország tavaly alakult és az újrahasznosítás művészetét, a hulladékokban rejlő értékeket, illetve az emberiség környezetpusztító tevékenységeit mutatja be. Itt a bontási hulladékból és az autóroncsból is szobor lesz, nincs annyi flakon és gumiabroncs ami ne találna gazdára. Az értékmentő kezdeményezés összeköti az amatőr alkotókat és a profi művészeket a magyar hulladékbegyűjtő, és –hasznosító cégekkel, így létrehozva egy nagyon izgalmas és meglepő szimbiózist, amiből igazi művészi performance és szemléletformáló programsorozat jön létre.

A díjátadó gálán Hankó Gergely, a program szakmai vezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője beszélt a Trash Art Magyarország előképeiről, a program eddigi történetéről és céljairól, majd a zsűri nevében Sinkovics EdE képzőművész összegezte a versenyt és méltatta az idei indulókat.
Ezt követően kihirdették a 3 kategória első helyezettjeit, majd az NHKV Zrt. 3, különdíjjal jutalmazott alkotóját.

Fődíjak

Művész kategória:
Bácska Senzitive: Ól Deluxe

Az alapötlet egy olyan élővilág bemutatása, ahol az élőlények táplálékával keveredik a hulladék. A Bácska Senzitive csapata saját környezetét veszi alapul, ahol disznók a szereplői a felállított ökoszisztémának, ahogyan éppen egy autóroncsot fogyasztanak. A jelenet nem véletlen, hiszen a disznók szervi felépítése nagyon hasonló az emberéhez. Ezen a szűrőn keresztül jön létre a tervezett mű mini-társadalom kritikája.

 

Amatőr kategória:
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának csapata: Egy zigóta feljegyzései

A biodiverzitás a biológiai sokféleség, az élet megjelenési formáinak gazdagsága. Ezt a sokféleséget egy nagy formán belüli különböző kisebb formákkal jelenítették meg. Egy zigóta alakját vették alapul, mivel a zigóta valamennyi élőlény kezdeti formája, a megtermékenyítést követően. Egy közösségi teret hoztak létre, ami alkalmas információ átadásra a biodiverzitással kapcsolatban.
Maga az alapforma tehát egy üreges gömb bejárattal. Külső borítása több félgömbforma, míg a belső felületet különböző képekkel, szövegekkel, kollázs technikával töltötték ki, amelyek mindenféle élőlényről, vörös listás fajokról, természetvédelmi kérdésekről adnak információt. Nemcsak vizuális módon közvetítik a fajon belüli sokszínűséget, hanem minimál hanghatásokkal is (elefánt, bálna, egyéb állathangok egyvelege). Hangsúlyt fektettek arra, hogy a vázszerkezet is újrahasznosított fémhulladékból készüljön. Az anyaghasználattal az ideiglenességet szeretnék kifejezni, mivel céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kihalófélben lévő állatokra, a környezetvédelemre.

Alkotók: Steiner Lili, Hamza Marcell, Mukus Roxána Bianka, Takács Vanessza

 

Középiskolás diák kategória: Kiss Lili: Egyensúly

A vas szoborkompozíció az élővilág sokféleségére és a köztük lévő természeti egyensúly egymásra gyakorolt hatásának fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A szobrok egy-egy természeti egység képviselői: föld-pók, víz-medúza, levegő-szúnyog.
Felmerül a kérdés a nézőben: Milyen groteszk élőlények ezek? Valószínűsíthető, hogy az ember okozta káros környezeti hatások mutációkat hoznak létre. Nem tudni, hogy ezek a hatások hogyan fogják befolyásolni az élőlények fejlődését.

Kiss Lili: Egyensúly 

Különdíjak

 

Vészity Anna: A költészet újjászületése

Vészity Anna

 

Belső Péter: Körhinta

Belső Péter

 

Gulyás Ferenc: Vízi metszet

 

A zsűri dicséretben részesítette a Bozókiné Szabó Ildikót, a Varázslatos Mártély kiállításért és a szombathelyi Brenner József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium “Hogyan tovább?” c. szoborcsoportját, valamint a gödöllői iskolák versenyen kívüli alkotásait.

Varázslatos Mártély

 

Hogyan tovább?
Hogyan tovább?

 

Gratulálunk minden alkotónak, aki nevezésével részt vett az unikális Trash Art Magyarország versenyen és különleges munkáival színesítette a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált a közönség kifejezett örömére és érdeklődésére! Soha ennyi kérdés, gondolat, eszmecsere nem született még a Fesztivál történetében, mint amennyit a Trash Art szobrok generáltak.

 

Vándorkiállítás

A zsűri által kiválasztott legjobb szabadtéri alkotások június 1-30. között a Gödöllői Királyi Kastély parkjában ingyenes időszaki kiállításként tekinthetők meg.
Ezután országjáró turnéra indulnak, melynek keretében már biztosan megtekinthetők lesznek a Művészetek Völgyében és a Sziget Fesztivál Art Zone részlegében.

 

Köszönjük az alkotóknak, a program támogatóinak és a szakmai koordinátoroknak, hogy lehetővé tették a Trash Art Magyarország 2018. létrejöttét!

Trash Art Magyarország – Az újrahasznosítás művészete a biodiverzitásért!

 

A program kiemelt támogatói:

Agrárminisztérium, NHKV Zrt., Heineken Hungaria Zrt.

Támogatók:

Gödöllői Királyi Kastély, Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt., Inter-Metal Recycling, Holofon Zrt.,  HWD Recycling, KSZGYSZ

További információ:
Web: www.trashart.hu

Facebook: https://www.facebook.com/trashart.hu/